Cranio-sacralis masszázs

I. A craniosacralis masszázs

története

Az 1970-es években a Michigan Állami Egyetemen a dr. John E. Upledger vezetése alatt álló kutatócsoport tudományos kísérleteket végzett, melyek bebizonyították azt, hogy a koponyacsontok a varratok mentén mérhető módon ritmikusan elmozdulnak, valamint azt, hogy a kemény agyhártya, a gerincvelői folyadék áramlása és a koponyacsontok finom mozgása között összefüggés van. Az évekig tartó egyetemi kutatásokat és a klinikai tesztelést követően kidolgozták az Upledger-féle craniosacralis terápiás rendszert, mely olyan hatásos gyógyító eljárásnak bizonyult, hogy futótűz szerűen terjedt el széles körben. Napjainkban már a nyugati országokban klinikákon alkalmazzák, csecsemőktől a legidősebb korosztályig.

II. A craniosacralis rendszer anatómiai alapja

A craniosacralis rendszer (CSR) a légzési- és keringési rendszer mellett a szervezet harmadik nagy élettani rendszerét képezi, amely minden élőlényben megvan, amely aggyal és gerincvelővel rendelkezik. A craniosacralis rendszer alatt értjük a koponyacsontokat, gerincoszlopot, az ezeket belülről borító agyburkokat a koponyától (cranium) a keresztcsontig (sacrum), a lágy agyhártyákat, amely beborítja az agyat és a gerincvelőt. Ebben a rendszerben kering az agyi-gerincvelői folyadék (liquor cerebrospinalis), melynek lassú, finoman kitapintható ritmusa van. Ez a ritmus, az ember élettani működésének jellemző ritmusa éppúgy, mint az alvás-ébrenlét, a lélegzetvételek ritmusa, a szív ritmusa, vagy a 28 napos női ciklus. A liquor az agykamrákban található plexus chorioideusokban termelődik az artériás vérből átszűrődve, majd körül áramlik a koponyaűrben az agy körül, és a gerinc teljes hosszában egészen a keresztcsontig. Ez a termelődés kimutatható nyomásváltozást okoz, amit receptoriális szabályozás érzékel és szabályoz, ritmikussá téve ezt. Percenként kb. 10-12-szer megtörténő 3-3 másodperces termelődés és leállás ritmus mutatható ki. A liquor visszaszívódása a craniosacralis rendszerben folyamatosan zajlik a koponyából elvezető vénás szinuszok felé. A craniosacralis ritmus szakaszai a koponyán és bárhol a testen érzékelhetők a képzett szakember számára.

III. Gyógyuljon gyengéd érintésekkel ellazult állapotban!

A craniosacralis terápia egy különösen gyengéd, mélyreható kezelési forma, mely kiüríti a felgyülemlett stresszt, segít a betegségek megelőzésében és gyógyításában egyaránt. Merőben más, mint a masszázs, csontkovácsolás vagy egyéb manuális terápiák, ahol nagyobb fizikai erőt alkalmaznak. A craniosacralis terápia során finom érintéssel, parányi mozdulatokkal, a test természetes ritmusát követve idézünk elő változást a szervezetben. A craniosacralis terápia lehetőséget ad a szervezet természetes öngyógyító folyamatainak serkentésére, és a testi-lelki harmónia megteremtésére.

IV. Lehetséges-e önmagunk Craniosacralis ritmusának megfigyelése?

Gyakorlott tapintó érzékkel, iskolázott figyelemmel önmagunkon is érzékelhetjük saját craniosacralis ritmusunkat: lassan, csendesen, finoman hullámzó tó vizének áramlására emlékeztet minket. Saját craniosacralis ritmusunkat tapintva mintha a tó vize egyszerre bennünk és minket, súlytalanul magában hordozva, hullámozva hívna meg az örökké tartó élet hullámzásába.

V. Hogyan oldódnak érzelmi blokkok a craniosacralis kezeléstől?

Az újabb keletű tudományos vizsgálatok bizonyították azt, hogy az emberi test megőrzi szövet-memóriájában az eddig átélt fizikai és érzelmi események lenyomatát. Az érzelmileg kellemetlennek minősített emlékek nyomán a craniosacralis rendszerben blokkok alakulnak ki. E blokkok miatt a liquor egyenetlenül áramlik a craniosacralis rendszerben, és ez krónikus betegségek kialakulásához vezethet.

VI. Mit érezhet a páciens a kezelés közben?

A kezelés hatása már az első alkalommal érezhető, attól függően, hogy mennyi feszültség és blokk található a szervezetben, és milyen a kezelt személy általános állapota. Sokan a kezelés alatt relaxált állapotba kerülnek, sőt el is alszanak. A másik véglet, amikor a kezelés közben felerősödik valamilyen fájdalom vagy kellemetlen érzés. Annak ellenére, hogy nagyon finom érintésekkel dolgozva hatunk a szervezetre, a hatás igen intenzív lehet, előhozva ezzel a már elfeledettnek hitt fájdalmat vagy kellemetlen érzést, hogy aztán az végleg elmúljon.

VII. A craniosacralis terápia alkalmazási lehetőségei

• Stressz, krónikus fáradtság, alvászavarok
• Migrén, bizonyos fejfájások, szédülés
• A hangulati élet bizonyos zavarai
• Nyak-, hát-, és derék fájdalmak
• Discus hernia (gerincsérv)
• Gerincferdülés, tartási rendellenességek
• Állkapocs izületi problémák
• Fülzúgás, hallás panaszok
• Krónikus hörghurut, arcüreggyulladás, asztma
• Szemproblémák
• Epilepszia
• Érzelmi nehézségek
• Rheumatoid arthritis
• Fibromyalgia
• Endometriosis, krónikus kismedencei gyulladások
• Menstruációs problémák
• Emésztési zavarok, székrekedés
• Diszlexia, tanulási nehézségek
• Magatártási-viselkedési zavarok, autizmus
• A testen végzett érintések során a vér-nyirok keringés stimulációjával éri el azon hatását, hogy serkenti a test méregtelenítő- öngyógyító folyamatait.
• Szükséges a baleseti sérüléseket követő működési zavarok, műtét utáni szöveti sérülések korrekciójához is.

VIII. Javasolt-e a craniosacralis terápia terhesség alatt, csecsemők és kisgyermekek esetében?

Mivel igen gyengéd, finom mozdulatokból áll a kezelés, biztonsággal alkalmazható terhesség alatt, kicsi gyerekeknél és idős embereknél egyaránt. Terhesség alatt kiegyensúlyozza a magzat és az édesanya kapcsolatát, ösztönzi a lelki kötődésüket. Születéskor a koponyacsontok a még lágy varratok mentén elcsúsznak, így csökkentve a koponya méretét a szülő utakon való átjutáshoz. A szülési traumák később gyermekkori zavarokat okozhatnak. Ha újszülött korban elkezdhetnénk e szelíd terápiát a szülési traumák oldására, sokkal kevesebb lenne azon gyermekek száma, akik magatartászavarral vagy egyéb panaszokkal élnek.

IX. A craniosacralis terápia és a fogorvosi kezelések.

A fogorvosi kezelések és a fogszabályzás mikroelmozdulásokat okoznak a koponyánk csontjain. Mivel a szájpadlásunk csontjai összekapcsolódnak a koponyánkban központi helyet elfoglaló és az agyalapi mirigyet hordozó ékcsonttal, ennek minimális elmozdulása súlyos következményekkel – például gerincferdülés, hormonális betegségek, hangulatzavarok, vegetatív idegrendszeri alkalmazkodási problémák – járhat. A halántékcsontok elmozdulása olvasási, számolási nehézségeket, viselkedészavarokat, koncentrációs zavarokat okozhat. A fogorvosi kezelések során a rágóízületben feszültségek keletkeznek, állkapocs-záródási rendellenességek jöhetnek létre. CST segítségével ezek e lágyrészekben, kötőszövetben és fogágyban lévő, vagy a csontok elmozdulásával járó blokkok fájdalommentesen feloldhatók, jó esetben egy-két kezeléssel.
A nehézfém terhelés kivezetésekor e módszer kimutathatóan serkenti a termelődő liquor cirkulációját, termelődését-visszaszívódását , gyorsítva a káros anyagok eliminációját az idegrendszerből.

X. Mi történik a craniosacralis kezelés folyamán?

A terapeuta és páciens összeadódó csendes figyelme és a gyógyításra irányuló szándéka által a páciens craniosacralis ritmusa harmonizálódik.
E terápiás folyamatban a test képes föloldani a szövetekben lévő blokkokat.
Ezt a folyamatot pulzálás, melegség, mély nyugalom érzése kíséri.
A blokkot okozó trauma-emléknyom a tudattalanból felkerülhet az éber tudatba, igy feldolgozhatóvá és feloldhatóvá válva.
A koponyán történő kezelés serkenti a liquor áramlását, ezáltal intenzívebbé válik az agyszövet anyagcseréje, javul az agy oxigenizációja .
A kezelés terápiás hatása az idegrendszer anyagcseréjére olyan,” mintha az agy öblítővizét frissre cserélnénk”.
A kezelés felnőtteknél kb.60 percig tart- gyermekeknél ennél rövidebb idő szükséges, mivel ők rendkívül gyorsan reagálnak a gyógyító impulzusra.

XI. Mire figyeljünk a kezelést követő napokban?

Kerülendő a szervezet fokozott fizikai igénybevétele, a szaunázás, szolárium.
Kerülendő az alkohol, koffein, fekete tea és egyéb serkentő szerek, tej, fehér cukor, szénsavas illetve hideg italok fogyasztása.
Kötelező viszont minél több pihenés és min. 3 liter lehetőség szerint tisztitott, szénsavmentes víz fogyasztása naponta.
„Gyógy”- reakcióként felléphetnek:
Gyógyító álmok , hányinger, hányás, fejfájás, bőrkiütések, rossz közérzet, hőemelkedés, megváltozó minőségű széklet, vizelet,. A meglévő tünetek, panaszok átmenetileg felerősödhetnek. Jelentkezhet belső feszültség, érzelmi hullámzás is.
A felsorolt tünetek átmenetiek, néhány nap után oldódnak, gyógyszeres kezelést nem igényelnek.

Kezeléseink jótékony hatással lehetnek a betegségére, enyhíthetik a tüneteket és elősegíthetik a gyógyulást, azonban kérjük, hogy a kezelések megkezdése előtt tájékoztassa kezelőorvosát, illetve kérje ki véleményét.

Szolgáltatás ára: 12.000 Ft

toth krasznai_v_magdi  
Dr. Tóth Ildikó Krasznai V Magdolna  

sumegi-gyula_300x300

Sümegi Gyula

Comments are closed